Nagyon sokan küzdenek azzal, hogy a valósnál alacsonyabbra értékelik saját magukat, és akár hosszú távon is kompromisszumot kötnek saját igényeiket és képességeik kibontakoztatását illetően. Nem is csoda, hiszen a családból, az iskolákból hozzuk magunkkal azt a szemléletet, hogy sosem lehetünk elég jók, és folyamatosan meg kell felelni a külső elvárásoknak. Ha ezt az önbizalomhiányt továbbvisszük magunkkal a munka világába, az negatívan hat a karrierünkre és a teljesítményünkre, arról nem is beszélve, hogy mennyi boldogtalanság forrása tud lenni, ha az önmagunkba vetett hit alapjai nincsenek rendben. Mindenképpen érdemes tehát önbizalmunk erősítésén dolgozni.

Jelzés értékű, hogy egyesek még az önéletrajz írás gondolatát is elvetik, mert azt hiszik abba ők semmi különöset nem tudnának írni, ők semmi különöset nem csinálnak, és hogy egyébként pedig még fejlődniük kell. Vagy természetesnek veszik, amit csinálnak – ráadásul jól – és egyébként meg nem értik, hogy miért kell ezt még egy önéletrajzban tovább ragozni? Ezért aztán elnagyolják ezt a fontos dokumentumot. Szintén előfordul, hogy, aki lelkiismeretesen és jól végzi a munkáját, inkább azokra a dolgokra koncentrál, amit nem jól csinál vagy elrontott. Erre ráadásul a munkahelyi teljesítményértékelő rendszerek is rátesznek egy lapáttal, amelyek folyamatosan a hiányosságokra, a gyengeségekre és a megoldandó feladatokra irányítják a figyelmet. Ez viszont aligha jó alap egy olvasmányos önéletrajzhoz.

Ha állást keresel, evidens, hogy kell egy önéletrajz. Egyébként pedig mindenkinek kellene, hogy legyen egy jól megírt, folyamatosan frissített és készenlétben lévő önéletrajza. Hogy miért? Egyrészt, mert soha nem lehet tudni… Másrészt, mert egy személyes, igazán rólad szóló, pozitív energiákat sugárzó önéletrajz megírása nagyon jó önbizalom fejlesztő eszköz, és számos választ megad az önmagaddal kapcsolatos kételyekre és kérdésekre. Az önéletrajz írás az egyik legjobb önismereti teszt, ugyanakkor nagyszerűen fejleszti az önbizalmadat is, mert itt tényleg a pozitívumokra kell koncentrálni, és ezzel sokaknak nehézsége van Magyarországon.

Az ilyen önéletrajz megírása viszont több, mint hogy szimplán legépeled a munkafeladataidat, munkáltatóidat, iskoláidat dátumokkal, és hozzáadod a személyes adataidhoz. Ez komoly alkotó munka, amelynek során rengeteg kérdésre meg kell tudnod válaszolni:

Mit akarok én igazából? Milyen az ideális munkahely számomra? Milyen környezetben ’virágzom’ igazán? El akarok-e mozdulni más irányba? Mit kell tennem ahhoz, hogy áthidaljam a váltáshoz szükséges űrt (ha van ilyen)? Mit tettem le az asztalra eddig? Hogyan számszerűsíthetem az eredményeimet? Milyen készségeim, képességeim és kompetenciáim vannak, és hogyan tudom ezt gyakorlati példákkal igazolni? Milyen sikereket értem el, és hogyan? Miben vagyok különleges, és honnan tudom? Mire vagyok büszke, és miért? Miért lesz jó a következő munkáltatómnak, ha én ott dolgozom? Hogyan írjam körül a napi feladataimat? stb.

Tudnod kell magadról, hogy igenis értékes ember és munkavállaló vagy, és azt is, hogy mit szeretnél! És ennek a tudásnak tömören tükröződnie kell az önéletrajzban. Garantálom, hogy, amit az önéletrajz írás során megtudtál magadról, a saját teljesítményedről és jövőképedről, bátrabbá és magabiztosabbá fog tenni. Még az is lehet, hogy a jelenlegi munkahelyeden fedezel fel lehetőségeket, esetleg kezdeményezőbb leszel a főnököddel, vagy motiváltabban kezded végezni a mostani munkádat. Álláskeresőként pedig célzottabban fogsz állást keresni, bátrabban fogsz segítséget kérni a barátaidtól, ismerőseidtől, és jobb teljesítményt fogsz nyújtani az állásinterjún.

Ne félj attól, hogy nem kellesz senkinek, ha ’túl jó’ az önéletrajzod! Én nem olyan önéletrajzról beszélek, ami nagyot mondó vagy hazudik, hanem olyanról, ami az értékeidet tárja fel, és összhangban van a megpályázni kívánt munkakörrel. Először tudd meg magadról, hogy mi az, amit igazán akarsz, hol teremtesz már most, és hogyan tudnál még több értéket teremteni magad és mások számára. Ha nagyon meg vagy szorulva, és le kell adnod az igényeidből, vagy, ha a munkakör vagy munkáltató mást kíván, tudni fogod, hogy mit hagyj ki, vagy mit írj át az adott jelentkezéskor, de akkor az már egy tudatos döntés volt. Azonban ne úgy állj neki az önéletrajz készítésnek, hogy eleve kihagysz belőle számodra fontos dolgokat, mert ’a munkáltatók azt biztos nem fogják szeretni’.

Fantasztikus, érték-gazdag, kiváló szaktudással és munkamorállal rendelkező ügyfelek jönnek hozzám az önéletrajzukkal, amin a nevet gond nélkül ki lehetne cserélni bárki nevére, aki mondjuk vele nagyjából egykorú és ugyanott végzett. De hol van ebben ő maga, aki egyedi képességekkel, készségekkel, érdeklődéssel, ambíciókkal, karrier-történettel, munkatapasztalattal rendelkezik, sikeres projektek vannak mögötte, napi szinten lelkiismeretesen dolgozik, és járul hozzá egy szervezet fejlődéséhez, sikeréhez és olajozott működéséhez?

Ezért azt javaslom, hogy ha szeretnéd magad jobban megismerni és növelni az önbizalmadat, Te is írd meg vagy írd újra az önéletrajzodat!

Szlávik Krisztina – coach
www.teremtobeszelgetesek.hu

Pin It on Pinterest

Iratkozz fel a hírlevélre

Iratkozz fel a hírlevélre

Iratkozz fel a Teremtő Beszélgetések hírlevélre, hogy semmiről se maradj le!

Email*
Név*

Sikeres feliratkozás!