Vannak olyan tulajdonságaid, amelyeket nem szeretsz magadban? Netán még dühös is vagy magadra miattuk?
Negatív tulajdonságainkat vagy gondolatainkat nem szeretjük, sőt sokszor megtagadjuk. Valaki megkörnyékezett nemrég egy önfejlesztő programmal kapcsolatban, és azt mondta hogy a módszer sokat segített neki. Úgy reklámozta, hogy „Mindig is csodàltam azokat az embereket, akik segiteni akarnak másokon, hogy szembe merjenek szállni a legnagyobb ellenségükkel, saját magukkal. Vagy, hogy „Rá kellett jöjjek, hogy saját magamat kell legyőznöm minden téren.”
Amikor ezt megírta, megértettem az álláspontját, de a hideg futkosott a hátamon. Nincs már így is elég harc meg ellenség egyébként is? Már saját magunk is saját magunk totális ellenségei legyünk? És mégis, hogyan harcolhat az ember saját magával? Ha a legnagyobb ellenséged saját magad, akkor magadat gyilkolod nap mint nap? Hogy néz ez ki a gyakorlatban?
Elmondom, hogy néz ez ki a gyakorlatban, mert velem megtörtént:
Korábban én is hadban álltam magammal és negatívnak titulált tulajdonságaimmal, ami főként azt jelentette, hogy meg akartam felelni valamilyen ideálképnek, olyan elvárásoknak, amikről azt gondoltam fontosak és ’előre visznek’. Volt, hogy a fogamat csikorgatva is megcsináltam dolgokat és hajtottam magamat. A következmény? Egyrészt egyfajta örömtelenség. Tulajdonképpen ’jól’ voltam, de alapjában SOHA nem voltam elégedett azzal, ami van. Sosem éreztem azt, hogy a helyemen vagyok, és mindig úgy éreztem, hogy nem teszem meg a legtöbb tőlem telhetőt. Közben – ha harc, hát legyen harc alapon – az ellenállás, amit a szorgos ellenfeleim (negatív tulajdonságaim és gondolataim) kifejtettek, egyre csak nőttön-nőtt. Az az energia, amit arra fordítottam, hogy háttérbe szorítsam őket végül olyan testi tünetekben tört a felszínre, amelyek itt-ott felbukkanó fizikai fájdalommal jártak. Egyértelmű jele a belső harcnak, nem? Én magam lettem a csatatér. Még ha nagyon „tudatosak” vagyunk is, sokszor nem esik le a tantusz addig, amíg valami ilyen egyértelműen nem jelzi számunkra, hogy rossz irányban haladunk. Végül, amikor már napi szinten is több időt töltöttem el a fájdalommal együtt, mint anélkül, muszáj volt megállnom és körülnéznem. Muszáj volt változtatnom és komolyan átrendezni az életemet és az egész gondolkodásomat.
Mivel tudtam, hogy a tünetek kapcsolódnak ahhoz, ahogyan magamhoz, és főként negatív tulajdonságaimhoz és a változáshoz viszonyulok át kellett gondolnom, hogy hogyan tovább.
Nagyjából erre jutottam:
1/ SOHA ne harcolj saját magaddal! Nem teheted meg magaddal, hogy saját magad ellen fordulsz, mert ez egy képtelen (és veszélyes) helyzet! Inkább fokozatosan fogadd el kevésbé előnyös oldaladat is! Nevess a hibáidon, és rájössz nem is olyan fontosak, mint amennyire hitted.
2/ A negatív tulajdonságok tulajdonképpen viselkedési minták, amelyeket saját magunk védelmében alakítottunk ki anno valamikor, és amelyek berögzültek a személyiségünk részévé válva. Tehát szolgáltak bennünket a múltban – ezért nem is érdemlik meg, hogy utáld őket, hanem inkább ’köszönetet’ érdemelnek. Nyugodtan köszönd meg nekik, hogy veled voltak, de ha ma már nem a te malmodra hajták a vizet, próbálj ki másfajta viselkedéseket is.
3/ A negatív és pozitív tulajdonságok forrása egy és ugyanaz. Vagyis a negatív tulajdonságaid rávilágítanak az erősségeidre. Például a lassúság párban lehet az alapossággal és lelkiismeretességgel. Az érzékenység azzal, hogy jól tudsz bizalmat és mély kapcsolatokat kiépíteni. Gondold át a tulajdonságaidat párokban is, és keress olyan környezetet, ahol a pozitív oldaladat tudod megélni.
Szlávik Krisztina – coach
Önbizalom és motiváció a változni és változtatni akaróknak!
Ha szívesen olvasod az írásaimat, és szeretnéd kipróbálni, hogy milyen is egy Teremtő Beszélgetés akkor a weboldalamon keresztül lépj velem kapcsolatba! Az ország, sőt a világ bármely részéről kereshetsz, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy Skype-on is ugyanolyan eredményességgel tudunk dolgozni. Angol nyelven is színvonal vesztés nélkül állok rendelkezésre. És hogy miért kell néha más valaki is ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni? Mert a palackon belülről kihívás elolvasni, hogy mi van a címkén 🙂 A rólam szóló fényezős rész itt van, de amúgy egyszerű ember és családanya vagyok.
Kedves Krisztina!
Jó néhány éve te voltál az első angol nyelvtanárom..az angolal még mindig „küzdök” de talán már látom egy középfokú (B2) nyelvvizsga realitását.(próbaképpen letettem egy alapfokú angol B1 komplex nyelvvizsgát)
Nagyon jó látni, hogyan, merre fejlődtél tovább! Nagyon tetszenek az írásaid és rengeteg felismerést adnak.
Köszönöm! Nagy érdeklődéssel várom a további írásaidat.
Üdvözlettel:
Szabó-Bálint Szilvia
Szia Szilvi! Köszönöm, hogy ‘felbukkantál’. Nagyon jó volt olvasni a visszajelzésedet! 🙂 Nagyon büszke vagyok rád, hogy nem hagytad abba az angolt, és hogy azóta már nyelvvizsgázni is voltál! Ha megvan a B2, mindenképpen oszd meg velem! Krisztina