Tudtad, hogy zseni vagy? Úgy hisszük, hogy a zsenialitás a kevesek kiváltsága, különlegesnek születni kell. Az ismeretterjesztés többnyire leszögezi, hogy a népesség elenyésző hányada zseni, és ebben a hitben nevelnek bennünket. Holott azt is olvasni, hogy a zsenialitás fogalma nem egyértelmű, és az IQ, az értelmi képességek felmérésén túl, nem is nagyon mérhető. Nincs se zseni vizsga, se bizottság, amely kimondhatná egyértelműen valakiről, hogy ő bizony zseni.
A fogalom tisztázatlansága ellenére átlagemberként definiáljuk magunkat és tényként fogadjuk el, hogy mi biztosan nem születtünk különleges képességekkel. De vajon tudhatjuk-e ezt biztosan? Nem lehetséges, hogy inkább az oktatási rendszer, a magolás, az osztályozás, a kishitűség, az önbizalom és motiváció hiánya, a (csak) kompetenciákban való gondolkodás, a társadalmi vagy családi elvárások, a hatékonyság-központú üzleti modellek, a rövidtávú pénzügyi mutatószámokban mért sikeresség, a napi szintű taposómalom hatására feladtuk, hogy keressük-kutassuk miben vagyunk igazán jók, és esélyt adjunk magunknak ezen képességek magas szintre fejlesztésére és alkotó folyamatokban való kamatoztatására? Mert a jutalom a mai napig inkább azért jár, ha megtanulunk szabályt követni, egy információhalmazt tényként elfogadni és bebiflázni, egyfajta feladatot jól, rutinszerűen elvégezni, és nem azért, mert másképp gondolkodunk, megkérdőjelezzük a status qou-t, és képesek vagyunk valami merőben újat megalkotni.
Persze a szabályozott keretek is nagyon fontosak, de közben itt vagyunk a 21. század kezdetén, ahol az egyéntől a szervezeti és globális szintig egyértelműek – mellesleg nem is éppen ’kispályásak’ – a kihívások, amelyekkel nap mint nap szembesülünk. Kérdés, hogy ez a mostanra megszokott és beidegződött – ’a megoldás más kezében van’, ’majd az okosok megoldják’ vagy éppen az ’én vagyok a főnök, majd én megmondom mi a tuti’ – megközelítés mennyire szolgál bennünket, amennyiben ezekre a kihívásokra szeretnénk válaszolni? Mármint azokra a kihívásokra, amelyeket valószínűleg ez a gondolkodásmód generált. Pedig már Einstein is megmondta, hogy nem lehet megoldani a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel csináltuk őket. Hát tényleg zseninek kell lenni, hogy erre rájöjjünk? És várnunk kell az Einsteinekre, hogy a kezükbe vegyék a mi jövőnket?
De mi van akkor, ha mindannyiunkban ott rejlenek a zsenialitás magjai, amit kinevelve saját tehetségünkre is támaszkodhatnánk, hogy nekilássunk saját életünk, munkaszervezetünk, a gazdaság, a környezetvédelem vagy a társadalmi élet kihívásainak megoldásához? Myles Downey angol író (Enabling Genius), vállalkozó és üzleti coach szerint pontosan ezt kellene tennünk. Ő ugyanis azt állítja, hogy a zsenialitás mindenki számára elérhető, és hogy nyugodtan támaszkodhatunk saját magunk, illetve üzleti szervezetek esetén minden egyes munkavállaló zsenialitására.
Az ő definíciója szerint a zsenialitás ugyanis mindannyiunk természetes állapota. Állapota, és nem adottsága! Szerinte a zsenialitás nem más, mint egy olyan félelem nélküli állapot, amelyben hiánytalanul és akadálytalanul kiteljesedünk, és velünk született erőforrásaink elérhetővé válnak számunkra. Az ő szavaival:
„Hiszem, hogy az ember természetes állapota, hogy teljes körűen megnyilvánuljon, gátlások, kétségek és félelem nélkül teljesítsen, tanuljon és jól érezze magát – egy olyan állapot, amelyben minden bennünk rejlő erőforrás hozzáférhető, amellyel születtünk. (Ez az állapot) a zsenialitás.”
És valóban – ha belegondolunk – a zseniként számon tartott emberekre tényleg jellemző volt a mindenek feletti motiváltság, hogy a velük született képességeiket tűzön-vízen át kiteljesítsék, és alkotó erejüket, kreativitásukat szabadon használják. Lehet, hogy mások is születettek Van Gogh-hoz, Einstein-hez vagy Steve Jobs-hoz hasonló képességekkel, de a félelmek, a konformizmus, a megfelelni akarás, az akaraterő vagy a szenvedély hiánya miatt ezek nem tudtak kibontakozni.
Viszont, ha a zsenialitás egy állapot, akkor az számunkra is elérhető. Először is fontos, hogy beazonosítsuk természetes képességeinket, majd, hogy félelmeinken úrrá legyünk, fejlesszük motivációnkat és akaraterőnket, valamint, hogy tanulással kibontakoztassuk egyéni adottságainkat. Myles Downey szerint ugyanis ezek a zsenialitás pillérei. És ez nem is életkor függő, sőt akár egy élet során több ilyen képességet fejleszthetünk magas szintre. Myles mellesleg 52 éves korában kezdett íróvá válni, mert rájött, hogy újszerű ötletei vannak, és, hogy jó a fogalomalkotásban.
Mindannyian egyedi képességekkel születtünk, mindenki jó valamiben, sőt több mindenben. Egyre több üzleti szervezet érti meg, hogy szemléletbeli változásra van szükség, és hogy az erős szabályozottság és kontroll helyett az alkotó munka, a kreativitás elősegítése előremutató stratégiának számít a fenntartható siker szempontjából. Egyéni szinten pedig fontos, hogy Te magad higgy magadban, fedezd fel adottságaidat, és ne félj, hanem akard kiteljesíteni ezeket!
Szlávik Krisztina – coach
www.teremtobeszelgetesek.hu
Megjegyzés: A cikket Myles Doney ezévi angol nyelvű WBECS előadása insprirálta.
Fotó: By Ed Schipul from Houston, TX, US – running with the seagulls, CC BY-SA 2.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=2578923
Legutóbbi hozzászólások