A Teremtő Beszélgetéseket azzal a küldetéssel indítottam az útjára, hogy segítsen minél többünknek ráébredni arra, jogunk van boldognak lenni. Hogy ez mit is jelent, nekem is hosszú évekbe telt kapiskálnom, és ez a folyamat nem is fog véget érni, életem végéig tanulni fogom. De most már biztos vagyok benne, hogy jogunk van arra, hogy elengedjük azt, ami leszívja az energiáinkat, jogunk van nemet mondani, és jogunk van afelé fordulni, ami végső soron vonz és örömmel tölt el. Sőt, nem csak, hogy joguk van erre, ez inkább kötelesség. Kötelességünk, mert ha ezt elmulasztjuk, az élet tényleg értelmetlen, és nem azt csináljuk, amiért itt vagyunk.
Igaz ugyan, hogy ez egy olyan kötelesség, amit nem tudunk elmulasztani. Így vagy úgy, mindenképpen ezt tesszük. Mindenki a boldogságot keresi, és néha bődületes hülyeségekre és kitartó önrombolásra is hajlandók vagyunk ezért. Sőt, ha úgy vesszük, ez vele jár. Sebezhetővé kell válnunk, mert a tapasztalatokból tanuljuk a legtöbbet, és általuk finomíthatjuk jövőbeni döntéseinket. A különbség inkább abban van, hogy ezt mennyire tudatosan tesszük. Mennyire ragadunk meg méltatlan helyzetekben, mennyire tudunk kapcsolatban maradni saját magunkkal, és tartjuk tiszteletben magunkat, mint önmagában is értékes lényt, aki már most is érdemes arra, hogy elfogadja magát, és ne csak mások értékelésétől függjön az énképe. Könnyűnek tűnik, de nem az, főleg nem a hétköznapok sodrásában és nehézségei között, ahol úgy tűnik, számos megfelelési kényszerpálya is van.
Ha ismeritek Buddha történetét, tudjátok, hogy ő volt az, aki ezt emberként híres módon felismerte, és aztán annyira komolyan vette, míg végül világraszóló sikerrel járt. Ő egy indiai herceg volt, aki csapot-papot, családot, palotát, vagyont hátrahagyott azért, mert belenézett egy szerzetes szemébe, és meglátta ott azt a nyugalmat, amit más szemében azelőtt soha. Ez olyan mély benyomást tett rá, hogy úgy döntött mindent elkövet azért, hogy ezt ő is megtapasztalhassa. Ez indította őt arra, hogy mindent feladva ő is szerzetesként éljen.
Ám nem tud, és nem is akar mindenki szerzetesrendhez csatlakozni és meditálva egy fa alatt ülni. Ha pedig mégis csatlakozik, és nem boldog, mert a szíve mélyén még más utat szeretne járni, akkor meg megint, mi értelme? Akkor talán csak olyanná válik, mint azok a szerzetesek, akik egy meseszép keleti templomban úgy adtak áldást, hogy közben fel sem néztek a mobiltelefonjukból. Javukra legyen írva, hogy legalább nem tettették magukat – én meg kibírtam azt a kis elektroszmogot, ami áldás helyett rám szállt.
Szóval mi van velünk, mindennapi emberekkel, akik a mindennapi életet választjuk? Akik dolgozunk, családot tartunk el, gyerekeket nevelünk, emberi kapcsolatokban élünk, araszolunk a csúcsforgalomban, zötykölődünk a villamoson, elkapjuk az influenzát és néha a „depit” is.
Minket – engem, téged vagy bármely közönséges embert, butát vagy okosat, szegényt vagy gazdagot, vállalatvezért vagy hajléktalant, épet vagy fogyatékkal élőt – talán nem illeti meg a boldogság? A mindennapi élet forgatagában talán nem lehet megtalálni a belső békét, az értelmet, a küldetést és az egyensúlyt? Talán hétköznapi boldogság nincs is, és csak az elérhetetlennek tűnő álom életekben, nagy teljesítményekben és megvilágosodásokban találkozhatunk majd vele?
De nem a sablonszöveggel akarok jönni, hogy a pénz nem boldogít, meg a nagy teljesítmények nem kellenek. A pénz és a teljesítés is része a hétköznapoknak, és ha tagadod, hogy szeretnél több pénzt, vagy szeretnéd valamire vinni, az legalább annyi boldogtalanságot hoz, mint amikor hajszolod a pénzt és az elismerést, pedig már nem az tesz boldoggá.
A lényeg az, hogy te az életedet a hétköznapokban éled, és ezt soha ne téveszd szem elől. Ott és akkor, itt és most, kell magaddal foglalkoznod, és az átlag napjaidat kell jobbá tenned ahhoz, hogy boldogabbnak érezhesd magad. Úgy, hogy nem vársz közben a hétvége áldásos nyugalmára, sőt az esti hazatérésig sem, hanem bárhol is legyél, bárkivel is állj szemben, akkor és ott megpróbálod a tőled telhetőt. Ezt felejtjük el, miközben szüntelenül a múlt terhei, a jövő bizonytalansága és mások elvárásai nyomasztanak, és foglalják le a gondolatainkat. Ezt felejtjük el, amikor mások életét vizslatjuk, vagy amikor a köz- és közösségi médiából visszamosolyognak ránk a tökéletes életek és a kívánatos életcélok.
Jut eszembe, egyáltalán, felteszel magadnak kérdéseket a hétköznapjaidról? Például ezeket:
#1 Mi kellene ahhoz, hogy jobban érezhessem magam a hétköznapjaimban?
#2 Mit szeretnék, hogyan nézzenek ki a napjaim?
#3 Hol szivárognak el az energiáim?
#4 Hogyan tudnám ezeket a csapokat elzárni?
#5 Hogyan tudnék nemet mondani arra, amit már meghaladtam?
#6 Hogyan tudnék nemet mondani arra, amit már nem szeretnék tovább tolerálni?
#7 Mi az a legapróbb lépés, amit már ma megtehetnék hétköznapjaim minőségének javítására?
Boldog hétköznapokat! 🙂
Szlávik Krisztina
Coach ACC & C-IQ Enhanced Skills Practitioner
Mert a boldogság neked is alanyi jogon jár!
Ha szívesen olvasod az írásaimat, és szeretnéd kipróbálni, hogy milyen is egy Teremtő Beszélgetés akkor a weboldalamon keresztül lépj velem kapcsolatba! Az ország, sőt a világ bármely részéről kereshetsz, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy Skype-on is ugyanolyan eredményességgel tudunk dolgozni. Angol nyelven is színvonal vesztés nélkül állok rendelkezésre. És hogy miért kell néha más valaki is ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni? Mert a palackon belülről kihívás elolvasni, hogy mi van a címkén! A rólam szóló fényezős rész itt van, de amúgy egyszerű ember és családanya vagyok.
Legutóbbi hozzászólások