Korábban is írogattam, de nem használtam tudatosan az írást önfejlesztésre. A coach suliban viszont ki kellett próbálnunk egy kreatív coaching eszközt magunkon és reflektálni kellett róla. Én akkor a naplóírást válaszottam. A legelső első posztom, ami megjelent az interneten ez a bizonyos reflektív írás volt, amit Ábri Judit tett fel a Coaching Határok Nélkül (CHN) HR blogjára, és további írásra buzdított. Hát igen, mindenkit arra biztatok, hogy vegye magát körbe olyan emberekkel, akik pozitívak és fejlődésre ösztönöznek! Már csak azért is, mert egyik hozza a másikat maga után. Így kerültem el aztán a Vidi Rita által kitalált és Teller Ágnes által vezetett kreatív írás tanfolyamra is, amely további biztatást adott nekem ezen a területen, és amelynek egyik fanyar-édes gyümölcse itt olvasható.

A fentiek folyományaként aztán inkább kifelé menő cikktémákkal foglalkoztam, és a magam ‘önző’ érdekében folytatott írásról kicsit elfelejtkeztem. Talán pont ezért is, de ahogy a mindennapok teltek, szépen újra felütötték a fejüket az elhanyagolt témák és ódivatú aggodalmak az életemben, hogy ismét elbizonytalanítsanak és átmenetileg talajvesztetté tegyenek.

De végül csak eszembe jutott, hogy újra elővegyem a személyes jegyzetfüzetemet a magam kedvére. Az írás nagyon jó módszer arra, hogy a gondjainkat kiírjuk magunkból, mert lassulásra késztet és az előttünk lévő füzetlap vagy képernyő segít fókuszálni. Ráadásul itt tényleg igaz, hogy ’a papír mindent elbír’. Itt aztán limitek nélkül kiadhatod magadból, ami belefér. Szabadon puffoghatsz, de a háládat is kifejezheted, megkeresheted az erősségeidet, tervezheted a jövődet, rendezheted a gondolataidat. Felkészülhetsz egy nehéz beszélgetésre, döntéseket hozhatsz és felteheted költői kérdéseidet is.

Van többféle gyakorlat arra, hogy az írást érzelmeink levezetésére, önfejlesztésre és blokkjaink oldására vagy akár életünk átfordítására használjuk. Én most három igencsak hétköznapi módszert szedtem össze, amelyeket már nagyon kevés időráfordítással is használhatsz arra, hogy elakadásaidat meglékeld és kedvező változásokat indíts el az életedben. Íme:

Gyakorlat

Hogyan csináljam?

Miben segít?

Monológ folyamatos írással Jelölj ki 5-10 perc nyugodt időszakot a napodban és írd ki magadból, ami foglalkoztat. Folyamatos írást használj, tehát szinte fel se emeld a tollat a papírról, mert akkor bekapcsolhat a kritikus elme, aki elkezd bírálni és bűntudatot ébreszteni benned. Kockázatmentesen ’kibeszélheted’ magadból, ami nyomaszt vagy bánt. Egy idő után észre fogod venni, hogy már a felismerések, sőt a megoldások kerülnek papírra.
Elküldetlen levél egy konkrét személynek Válassz ki egy személyt, akivel terhes a kapcsolatod, és írj le mindent, amit el szeretnél neki mondani. Lehet élő vagy olyan, aki már vagy még nincs köztünk. Ne cenzúrázz. Ez egy elküldetlen levél, amit el is égethetsz, ha nem akarod megtartani vagy nem akarod, hogy más kezébe kerüljön. Segít a negatív érzelmek pl. düh levezetésében. Amikor elkezdesz a saját élményeidről nyíltan írni, rá fogsz jönni, hogy mi is igazán a gondod. Felszabadítja azokat az érzéseket és gondolatokat, amelyek eddig akadályozták a megbocsájtást és tisztánlátásodat magaddal kapcsolatban is.
Üzenet elvont fogalomnak Nem csak személynek, hanem bárminek lehet írni. Pl. ha anyagi gondjaid vannak, írj a Pénznek. De üzenhetsz a Múzsádnak, a Félelmeidnek, a Betegségeidnek stb. is. Ezt a gyakorlatot a minap találtam ki, és szuperül működik! Nagyon érdekes információkhoz juthatsz általa, és segít rendezni a kapcsolatodat az adott képzettel kapcsolatban.

Korábban írtam arról is, hogy a panaszkodást hogyan tudod átfordítani úgy, hogy túl tudj lépni annak okán. Szóval, akkor ez már nem is három, hanem négy módszer a tarsolyodban :-). A bejegyzést Dr. David Drake módszeréről itt olvashatod el: Panaszkodj, és írd újra életed koreográfiáját!

Sok sikert az alkalmazáshoz!

Szlávik Krisztina – coach
Mert a boldogság Neked is alanyi jogon jár!

Ha szívesen olvasod az írásaimat, és szeretnéd kipróbálni, hogy milyen is egy Teremtő Beszélgetés akkor a weboldalamon keresztül lépj velem kapcsolatba! Az ország, sőt a világ bármely részéről kereshetsz, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy Skype-on is ugyanolyan eredményességgel tudunk dolgozni. Angol nyelven is színvonal vesztés nélkül állok rendelkezésre. És hogy miért kell néha más valaki is ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni? Mert a palackon belülről bármelyikünknek kihívás elolvasni, hogy mi van a címkén :-). A rólam szóló fényezős rész itt van, de amúgy egyszerű ember és családanya is vagyok.