Az amerikai elnökválasztás folyamata és immár végkifejlete nagy viharokat kavar(t) világszerte, és számos posztból láttam, hogy hazánktól a távol-keletig mindenkit intenzíven foglalkoztat a téma. Nekünk is volt véleményünk és sokan féltünk egyik vagy másik jelölttől, és hogy hogyan fog hatni a világra, de leginkább ránk az eredmény. Ezt még nem tudjuk, de az biztos, hogy a félelem még mindig kulcs motiváló eszköz az életünkben, és még mindig beválik! A média, a politikusok, a gyógyszergyártók igyekeznek bennünket bizonytalansággal eltölteni, és ezáltal az kívánatos cselekvések irányába terelni. De nem kell ilyen messzire menni, szűkebb környezetünkben is működik, munkahelyünkön is ott van, saját magunk is generáljuk félelmeinket, sőt átadjuk gyermekeinknek.  Bár a félelem még igazándiból semmit sem oldott meg, kivéve, majd azt a – nagyon ‘valószínű’ – jövőbeli pillanatot, amikor egy másodperc töredéke alatt kell felmásznunk egy fára egy vérszomjas medve elől 🙂 Ezen túl a valódi megoldások mindig a nyitottságból és szeretetből születnek.

Vannak tudományos magyarázatok arra, hogy miért nem segíti a félelem a megoldásokat, de valójában elég megfigyelned magadat, amikor félsz vagy szorongsz. Amikor félsz, a gyomrod összeszorul, az agyad felmondja a szolgálatot. A félelem egy zárt, korlátozott állapot. Amikor félsz, nem bízol senkiben, legkevésbé saját magadban. Egyedül érzed magad, és kapkodsz, kapaszkodsz valami biztosnak tűnő dologba vagy mások ígéreteibe. Vérmérsékletedtől függően vagy visszahúzódsz és magadban rágódsz, vagy pedig kifelé panaszkodva próbálod a gőzt levezetni. Olyankor nem tudod élvezni az életet, és eszed ágában sincs a napsütést csodálni vagy hálát adnod mindazért, amid van. Olyankor nem vagy nyitott, sem a saját, sem mások igényeit nem veszed észre, és nem tudsz tágabb perspektívában, kreatívan gondolkodni.

 Anita Moorjani – aki 2006-ban végstádiumú rákból gyógyult meg, és erről könyvet is írt – a mai napon röviden üzent a rajongóinak a facebook oldalán a választások tanulságairól. Üzenetét lefordítottam, mert nekünk is sokat segíthet itt Magyarországon, hogy egy más szemszögből is értelmezzük az eseményeket:

„Kedves Mindenki!

Sokatok kérte, hogy mondjak egy pár szót arról, hogy én hogyan látom a legutóbbi elnökválasztást. Először is megjegyezem, hogy ez egy intenzív választás volt sokunk számára, azért is, mert a félelem vezérelte. Szívből veletek vagyok, függetlenül attól, hogy kire szavaztatok, különösen azért, mert tudom, hogy sokan nem azért szavaztatok valamelyikükre, mert kedveltétek a jelöltet, hanem azért mert tartottatok a másik alternatívától. Tudom, hogy sokatokat egyik jelölt sem érdekelte igazán, és hogy sokatok féltette a jövőjét és némelyen dühösek voltak, mert nem akarták elhinni, hogy mit tett velük az országuk. Mivel a legtöbb szavazatot a (másik oldaltól való) félelem motiválta – függetlenül a megválasztott elnök személyétől – elkerülhetetlen volt, hogy a vesztes oldal hatalmas félelmet fog érezni az újonnan megválasztott elnökkel kapcsolatban.

Csak szerettem volna megragadni az alkalmat hogy emlékeztesselek benneteket, hogy bármelyikük nyert vagy veszített egyiküknek sincsen igazán hatalmában, hogy megváltoztassa az életedet vagy a valóságodat. Ez a hatalom mindig benned van, és senki sem tudja azt elvenni. Kérlek ne hagyd, hogy bárki rajtad kívülálló, akár a média vagy a kormány, elfelejtesse veled, hogy ki is vagy igazából, és hogy miért vagy itt. Az eredménytől függetlenül mindannyian kapcsolatban vagyunk, és tartsuk ezt tiszteletben. Helyezzük ezt az igazságot mindenek fölé, és kezdjük el begyógyítani azt a megosztottságot, amelyet ez a választás hozott létre. Emlékezzetek arra, hogy azok, akik a másik félre szavaztak, ők is a saját jövőjüktől való félelemből tették. A legjobb módja a félelem gyógyításának az, ha szeretetben jövünk össze, és elkezdjük létrehozni az a valóságot, ahogyan annak szerintünk ki kellene néznie. Anita”

A coaching is egy ilyen találkozás, amely arra inspirál, hogy elkezd létrehozni azt a valóságot, amilyennek szerinted lennie kellene. A coaching segít, hogy függetleníteni tudd magad azoktól félelmektől, amelyek megakadályoznak abban, hogy tudatára ébredj a benned lévő lelki és alkotó-cselekvő erőknek, és támogat abban, hogy használni tudd azokat a világban és közvetlen környezetedben zajló ellenhatások ellenére is.

Anita Moorjani üzenete is ezzel kapcsolatos, ezért szerettem volna, hogy hozzátok is eljusson.

Szlávik Krisztina – coach
www.teremtobeszelgetesek.hu