Tudtad, hogy személyes fejlődésünk, szükségleteink és tudatosságunk érettsége alapján életünk hét szakaszra osztható, legalább is az evolúciós coaching elmélete szerint? Ezeken a szakaszokon mindannyian átmegyünk, és minden korszakban dominál egy elsődleges motiváció, amelynek célja az adott korszakra jellemző szükségletek kielégítése. Ha pedig ismerjük, hogy mi mozgat bennünket életünk egyes szakaszaiban, magunkat és másokat is jobban megérthetjük. Saját magunk szempontjából ez azért fontos, mert ha tisztában vagyunk szükségleteinkkel fokozottabban odafigyelhetünk azok kielégítésére és boldogabb életet élhetünk. Ha pedig tudjuk, hogy mások mit szeretnének akkor személyes szükségleteikre alapozva tudjuk őket motiválni, ami például a gyermeknevelésben vagy a munkavállalók motivációjánál igencsak jól jöhet.

 A hét korszak a következő életkorok mentén és jellemzőkkel írható le:

 0-2 éves kor:

Elődleges motivációnk a fiziológia szükségleteink kielégítése, vagyis az életben maradás és túlélés.

 3-7 év:

Mozgató rugónk a biztonságra törekvés, a valahová tartozás, a feltétlen szeretet megélése.

 8-24 év:

Szeretnénk biztonságban és elfogadva lenni a környezetünk által, és a kortársak elismerését kivívni. Emiatt van van az, hogy hippinek öltözik a gyerek ebben a korban vagy butaságokat csinál, mert fel szeretné magára hívni a figyelmet és szeretné, hogy kortársai elfogadják és felnézzenek rá.

 25-39 év:

Az egyéniséggé válás korszaka. Ekkor válsz azzá ’aki vagy’. Az egó mellett a lélek is elkezd szóhoz jutni. Elengedjük a félelmeinket, és felelősség vállalunk az életünkért. Hogy ez megtörténjen kalandokra, kihívásokra, szabadságra és autonómiára van szükségünk.

 40-49 év:

Az önmegvalósítás, az önkifejeződés korszaka, amely sokszor teljes pálfordulással jár, ha tényleg hallgatunk valódi önmagunkra. Az emberek gyakran váltanak karriert ebben az időszakban, nagy változások következhetnek be, és sok kérdésünk merül fel az élet célját és értelmét illetően.

50-59 év:

Az integrálódás, a kapcsolódás korszaka. Szeretnénk kapcsolatba lépni másokkal és célunk az erős kapcsolatok kiépítése, amelyek segítségével kiléphetünk a világba és jelentőségteljes dolgokat vihetünk véghez.

 60+ év:

 A szolgálat időszaka, amikor már célunk a szolgálat, az adás öröme.

Felpörgött világunkban kérdésként merülhet fel, hogy fel lehet-e és érdemes-e felgyorsítani ezeket a szakaszokat? A tapasztalat azt mutatja, hogy bár lehetséges, hogy bizonyos késztetések korábban megjelennek, mégsem tudjunk átugrani ezeket korszakokat, és meg kell élnünk a ciklus egyes szakaszait. Sőt gondok jelentkeznek, ha nem tudjuk ezeket hiánytalanul megélni, mert a kielégítetlen szükségletek később visszaköszönnek és másodlagos motivációként, valamint korlátozó értékként jelentkezve akadályozzák a későbbi korszakokban a kiteljesedést.  Például ha 3-7 éves korunkban hiba csúszott a gépezetbe, és olyan családban nőttünk fel, ahol nem éreztük magunkat szeretve és biztonságban, ez problémaként fog jelentkezni a kapcsolatépítés időszakában 50-59 éves korunkban. Ez esetben lehetséges, hogy nehézségünk lesz azzal, hogy másokban megbízzunk, és hogy erős kapcsolatokat építsünk ki.

 A kielégítetlen elsődleges motivációk nyomán megjelenő másodlagos motivációk és korlátozó értékek gyakran úgy működnek, hogy annak tudatában sem vagyunk, vagy személyiségünk részének tekintjük azokat. Ez felbukkanhat önbizalom- hiányként, ami miatt nem tudjuk magunkat megvalósítani, elutasító magatartásban, bizalomhiányként az emberek iránt, párkapcsolati nehézségekben, az anyagi javak hajszolásában vagy elutasításában, bizonyítási kényszerként, hatalomvágyként, segítség elutasításaként, étkezési rendellenességekben, függőségekben, amelyeket a jelen helyzet látszólag nem indokol. Ekkor érdemes megvizsgálnunk, hogy nem-e a korábbi korszakok kielégítetlen vágyai kísértenek-e még mindig bennünket?

 Szerencsére felnőtt korunkban jó esélyünk van arra, hogy tudatosságunkkal felismerjük és letegyük ezeket a terheket. A legegyszerűbb esetben csak tedd fel magadnak a kérdést, hogy mi motivál téged, mely szükségleteidet próbálod kielégíteni a munkádban, családodban, hobbidban stb. nap mint nap? Ha őszinte vagy magadhoz rá fogsz jönni, hogy ezek másodlagosan keletkezett szükségletek-e, és megpróbálhatsz változtatni a hozzáállásodon és viselkedéseden, vagy ehhez segítséget igénybe venni, ha úgy érzed, hogy az már nem szolgálja harmonikus kiteljesedésedet.

Szlávik Krisztina – coach
www.teremtobeszelgetesek.hu