A férjem révén talán több betekintést kapok az átlagnál Ázsia – név szerint – Malajzia életébe. Malajzia tényleg jó ablak Ázsiára, mert multinacionális, multikulturális ország. A népesség 70%-a maláj, de nagy számban élnek itt kínaiak, indiaiak és bennszülött népek is. Ázsia szépsége nekem nem csak a láthatóban, a nyilvánvalóban – a tájban és az építészetben – van meg. Itt valahogy szabadabban működnek a dolgok, mintha lélegzetet is könnyebb lenne venni.

Persze nem itt élek. Minden más, ha az ember valahol él, és egyszer-kétszer megégeti magát. Akkor az agy már szűrőkön keresztül kezdi el nézni a valóságot, és gyanúval kezdi el méregetni a dolgokat és embereket. És persze ez a szabadabb működés sok furcsaságot és visszásságot is produkál. De viszonylagos kívülállóként az ember ebben a látszólagos pörgésben és káoszban olyan dolgokkal találkozik, ami európainak szinte földönkívüli. Otthon Európában mintha láthatatlan gúzsba lennénk kötve. Nem tudom miből jön ez. A történelem? A rendszer évszázados beszabályozottsága? A szociális háló? A GDPR? Az adózás terhei és bonyolultsága?

Pedig nem könnyű Ázsiában megélni. Nincs munkanélküli támogatás és az egészségbiztosítását is mindenki maga fedezi. Mégis felszabadultabbak az emberek, mégis marad energia másra. Honnan van energiája a rendőrnek, aki Kuala Lumpurban a zuhogó esőben segíti a csúcsidős autós forgalmat, hogy mosolyogva beintegessen a kocsiba a gyerekeknek? Hogy van az, hogy egy ügynök, hazamegy, és visszajön a fővárosi forgalomban vezetve csak azért, hogy hozzon a torokfájásomra teát a saját otthonából? Tudom, hogy nem számításból teszi, tudom, hogy nem azért, mert azt hiszi, hogy e miatt tőle vesznek majd. Európaiként én ezt nem is értem. Nem tartozik a munkájához, vasárnap van, elmúlt 50 éves „néni”. Miért nem megy a saját dolgára? Miért akar segíteni? Honnan van erre energiája? Honnan van egyáltalán késztetése és motivációja arra, hogy ezt megtegye?

Hogy van az, hogy itt az emberi kapcsolatok ápolása prioritás? Ragaszkodnak hozzá, hogy láthassanak, és komolyan is gondolják. Órákat utaznak, csak miattad. Fontos vagy. Nem érted miért, mert nem üzleti érdekből teszik, hanem mert ezt egyszerűen fontosnak tartják. Fontos beszélgetni, fontos együtt lenni, fontos találkozni, fontos ápolni a kapcsolatokat. Itthon meg alig tudunk összehozni egy találkozót, ahol több, mint ketten vannak, de még kettőnknek is nehéz.

Itt az általános iskolás és középiskolás iskolatársak tartják a kapcsolatot. Nem csak a kijelölt találkozókon jönnek össze, hanem egyébként is. Csak úgy. Európai vagyok. Nem is értem, hogy ezek a kapcsolatok hogyan maradhattak meg, miközben itt az iskolák hatalmas létszámmal működnek, és az osztályok 40 fősek. Délelőtti és délutáni iskola van, hogy mindenki tudja teljesíteni az iskolakötelezettségét. Azt gondolnám, hogy itt személytelenség van, és az emberek egyszerűen elfelejtik egymást az iskola végeztével. De nem így van.

Hogy van az, hogy a konkurens cégek vezetői ismerik egymást, leülnek egymással egy kávéra vagy ebédre a szabadtéri étkezdék egyikében, és üzletről és az élet egyéb dolgairól beszélgetnek? És ha nem tudnak elvállalni egy megbízást, akkor pedig átadják egymásnak? Nem kellenek ehhez business reggelik, meg networking események. Megy ez magától is.

Hogy lehet, hogy ismerősök felajánlják, a rokonok kölcsönadják az autójukat? Nem volt még olyan, hogy ne legyen kocsink kinti használatra. Fogalmam sincs, hogy itthon kitől mernék egyáltalán egy autót kérni, a szüleimet leszámítva.

A barátunk, aki Magyarországon töltötte a gyakornoki idejét, szállást ad nekünk. Lemegy és hoz nekem ebédet, ha nekem nincs kedvem menni. Elvisz várost nézni, és 272 lépcsőt mászik meg velünk együtt oda-vissza egy hindu templomig. Kulcsot kapunk a lakásához. Több napig a jelenlétünket tolerálja, pedig gyerekkel vagyunk. A tolerál nem jó szó, mert nem vagyunk teher, meg sem fordul a fejében, hogy teher vagyunk.

Itt természetes a diverzitás, vallási és nemzetiségi kavalkád. Fejkendős muszlim malájok, buddhista vagy keresztény kínaiak, hindu, muszlim vagy keresztény indiaiak és én együtt ebédelünk, vacsorázunk, és munkáról. kereskedelemről, oktatásról beszélünk. Ők persze nem elégedettek magukkal, de elgondolkodtató, hogy ezek az országok hová tartanak, gazdaságilag is, és modernizációban is.

A férjem kínai nemzetiségű és buddhista, de hozzá van szokva a kulturális és vallási sokszínűséghez, hiszen ilyen környezetben nőtt fel és szocializálódott. Itthon is vannak muszlim barátaink, mert a malájoknak ez a vallásuk. Főként a Követségen dolgozók, és diákok, akik a Stipendium Hungaricum program keretében tanulnak Magyarországon. Tényleg tanulnak. Némelyikük újra leteszi a vizsgáját, mert csak négyest kapott. Az nem elég jó – mit szólnak a szülők, mit szól a család?

Néha pattanásig feszíti ez világ az introvertáltságomat és a merevségemet. Nem tudom, hogy hogyan tudnám kinyitni az elmémet és a szívemet annyira, hogy be tudjak kapcsolódni ebbe a szabad áramlásba. Azt sem tudom, hogy le tudnám-e tenni európai kocka fejemet és közép-kelet európai aggódó, katasztrófa-váró énemet. Pedig jó lenne letenni. Segítene. Teljesebb, szabadabb és valódibb lennék ezek nélkül.

Persze rajtam áll, hogy leteszem-e vagy maradok az a kwai lou, “white ghost”, azaz „fehér szellem”, amely névvel a kantoni kínai nyelv illeti fehér embert. Vagyis, hogy maradok-e az a valaki, aki kapaszkodik jól definiált identitásába, de a végén mégis csak egy szellem marad, aki csak árnyéka önmagának.

Vagy maradok-e (bár a kifejezés jelentését vitatják) az a Mat Salleh, „mad sailor”, “őrült tengerész”, ahogyan a maláj nyelvben a fehér embert nevezik – és aki azért kapta ezt a nevet, mert a malájok fehérekkel való találkozása gyakorlatilag kimerült az állandóan alkoholmámoros vagy másként buggyant fehérek látványában, akik a hajókon érkeztek.

Nem túl hízelgő, én mégis örülök, hogy van egy ilyen referencia pontom. Örülök, hogy jelen van az életemben az, ami kikezdi fehérségemet és az európaiságomat. Hiszen ezek is csak rétegek, amik rám rakódtak. A rétegek pedig eltorzíthatják a tisztánlátásomat, és közém és a másik ember közé állhatnak.

Pedig én kíváncsi vagyok arra, hogy mi van ott.

Szlávik Krisztina
Coach & Motivációs Térkép tanácsadó
C-IQ Enhanced Skills Practitioner

Beszélgess velem és teremts egy szebb jövőt magadnak!

Pin It on Pinterest

Iratkozz fel a hírlevélre

Iratkozz fel a hírlevélre

Iratkozz fel a Teremtő Beszélgetések hírlevélre, hogy ne maradj le semmiről!

Az adatkezelési tájékoztatót itt tekintheted meg.

 

 

Email*
Név*
*

Sikeres feliratkozás!