A Teremtő Beszélgetések blogján és facebook oldalán elég változatos témákkal szoktam jelentkezni. Ez azért van, mert a coaching a maga tiszta formájában nem tanácsadás, így egyetlen közös elem a közvetlenül hozzám fordulóknál, hogy egy boldogabb, kiteljesedettebb életet szeretnének megvalósítani. Hogy melyik életterület fontosabb nekik ebből a szempontból akkor és ott, azt csak ők tudják, ezért ők választják meg, hogy honnan induljunk. A válaszokat is ők találják meg, amelyhez a coaching nyújt segítséget.

A coaching egyszerűen a teremtés tere és helyszíne, amely témától függetlenül működik.

Ezért is volt érdekes, hogy amikor a Vonzás Törvénye című könyvet elolvastam, a párhuzamok kirívóak voltak. Attól eltekintve, hogy Schrödinger macskájáról már hallottam (itt tudsz „szegénynek” utánaolvasni), a kvantumfizikába nem ástam bele magam, így nem tudom megmondani, hogy mekkora az átfedés a tudomány jelenlegi állása és a Vonzás Törvénye között. Általánosságban azonban úgy tűnik egyre több felfedezés utal arra, hogy amit tapasztalati szinten megélünk, az később tudományos magyarázatot is kap. Az viszont igaz, hogy a coaching létjogosultságáról és sikerességéről már sok kutatási eredmény van. Mindemellett találkoztam Budapesten Laura Leigh Clark-kal is, aki kvantumfizikusi végzettséggel coachként dolgozik. Ő írta a Wire Yourself for Wealth (Huzalozd be magad a gazdagságra) című könyvet, amely, ha jól tudom még nem jelent meg magyarul.

Visszatérve a Vonzás Törvényére (A könyvet Esther és Jerry Hicks szerezte, és megjelent magyarul), ha az ott használatos terminológiából indulunk ki, a coaching ülés tulajdonképpen egy hatalmas erejű Kreatív Műhelymunka. Az ereje abból fakad, hogy a coach segítségével mindvégig a teremtésen marad a fókuszt, és minden más kiszortírozásra kerül. Ha bízol a folyamatban és sikerül a tiszta teremtés, akkor elég gyors változások is bekövetkeznek. A coaching soha sem mások megváltoztatásáról szól, de amikor az egyén a tudatos elfogadás és megengedés útjára lép kisebb „csodák” is történnek.

Ezért érdemesnek találtam összeszedni azokat a párhuzamokat, amelyeket találtam:

#1 A coachingban megtudjuk mit akarsz, és arra koncentrálunk.

Attól függetlenül, hogy mások mit gondolnak vagy csinálnak azzal foglalkozunk, hogy Te mit szeretnél. A fókusz a hiányról a lehetőségek irányába tolódik el. A munkát ugyan neked kell elvégezned, de sokszor vannak olyan ajándékok, amik egyszerűen ügyfeleim ölébe pottyannak, különösebb erőfeszítés nélkül is. Erre nincs garancia, de sokszor egyszerűen felhívják őket egy állásajánlattal, áthelyezik őket vagy egy problémás kollégájukat, vagy egy energiavámpír az életükből egyszerűen továbbáll.

#2 A coaching teremtő terében csak annak van helye, ami előre visz és felemel.

Csak azokkal az elemekkel dolgozunk, amelyek segítenek és támogatnak. Lehetnek ezek azok az elemek, amelyeket a múltból vagy jelenből emelünk ki, de kizárólag azért, hogy ezek ugródeszkaként, a jövő recepjének hozzávalójaként funkcionáljanak. A coaching segít messzebre látni, azon túl, ami most történik. Coachként nekem feladatom, hogy az erőforrásaidat és erősségeidet segítsek feltárni és használatba venni céljaid elérésére.

#3 A coachingban pozitív érzelmeket és képzeteket generálunk és kialakítjuk az ezekre vonatkozó elvárást.

Ez azért különösen jelentős, mert elakadásainkat az okozza, hogy ragaszkodunk negatív gondolatainkhoz, amelyek negatív érzelmeket generálnak. Létezik a Negaholizmus®, mint jelenség és tünetegyüttes, amely tulajdonképpen egy függőségi állapot a negatív fókusztól és gondolatoktól. Változatos formákban van jelen, és többnyire a környezet által kifejezetten támogatott. Pl. a perfekcionizmus, a teljesítmény és megfelelési kényszer sokszor kerülnek jutalmazásra megerősítve ezt a fajta reakciót, mint a siker kulcsát. De a panaszkodás például erősítheti a valahová tartozás érzését, ha követőkre talál, a magányos harcosok pedig a felsőbbrendűség érzéséhez jutnak azzal, ha mások segítségét elutasítják vagy azokat használhatatlannak tekintik. Az önsajnálat pedig kellő figyelmet vonzhat be a kívülállók részéről, ahonnan az önsajnáló energiához jut. A gond akkor van, amikor ez annyira behuzalozódik az agyunkba, hogy elfogadjuk személyiségünk és lényünk részeként. Ezáltal bezárulhat egy olyan ördögi kör, amely önjáró, és az ezen túl létező lehetőségek és világ egyszerűen kirekesztődik a valóságunkból. Ezek vakfoltokká válnak, ahol a coaching bizalmi és biztonságos légköre szintén nagyon hatékonyan működik, mint feltáró, tudatosító és újfajta cselekvésekre felhatalmazó eszköz.

Szlávik Krisztina
Coach & C-IQ Enhanced Skills Practitioner
Beszélgess velem és teremts egy szebb jövőt magadnak

Ha szívesen olvasod az írásaimat, és szeretnéd kipróbálni, hogy milyen is egy Teremtő Beszélgetés akkor a weboldalamon keresztül lépj velem kapcsolatba! Az ország, sőt a világ bármely részéről kereshetsz, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy Skype-on is ugyanolyan eredményességgel tudunk dolgozni. Angol nyelven is színvonal vesztés nélkül állok rendelkezésre. És hogy miért kell néha más valaki is ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni? Mert a palackon belülről kihívás elolvasni, hogy mi van a címkén! A rólam szóló fényezős rész itt van, de amúgy egyszerű ember és családanya is vagyok.