Egyre többen vannak manapság, akik odafigyelnek arra, hogy egészségesen éljenek. Feladják káros szokásaikat, nem dohányoznak, kevesebbet kávéznak, kevés alkoholt isznak, és odafigyelnek a kiegyensúlyozott étkezésre. De mi a helyzet például a kishitűséggel, az önostorozással, önsajnálattal, bűntudattal, panaszkodással, kritizálással, perfekcionizmussal, magányos küzdéssel, munkamániával, halasztgatással, a másokhoz való hasonlítgatással, a visszaköszönő élethelyzetekkel, az ok nélkül rád törő enerváltsággal, vagy az állandó legrosszabbra készülődéssel? Azt is gondolhatnánk, hogy ezeket nem kell annyira komolyan venni, sőt némelyik kifejezetten hasznos is. Pedig Dr. Chérie Carter-Scott szerint, aki számos, tudományosan megalapozott könyvet írt az ön- és szervezetfejlesztés témakörében, ezek az ún. Negaholizmus, azaz a negativitástól való függőség, különböző megnyilvánulási formái.
Dr. Chérie Carter-Scott – akit a coachképzésben büszkén tanáromként is tisztelhetek, és akit a coaching anyjaként tartanak számon, mert mindenkit megelőzve az 1970-es évek óta űzi ezt a szakmát – 25 évnyi gyakorlati munka és kutatás után alkotta meg ezt a találó kifejezést, amely leírja azt a fajta függőségi állapotot, amikor negatív hitrendszerünk uralja gondolatainkat, viselkedésünket és cselekedeteinket, sokszor anélkül, hogy annak tudatában lennénk. Sőt Dr. Chérie szerint a negaholizmus, olyan mint egy vírus, amely életünk több területére, majd pedig környezetünkre is továbbterjedhet. Ezért aztán nem árt ezt a ’kórokozót’ közelebbről megismernünk, hogy tudjuk hogyan védekezhetünk ellene.
Ehhez először is tudnunk kell, hogy minden függőség alapját az képezi, hogy keresünk vagy el akarunk kerülni egy érzést. Az alkoholizmus és drogfüggőség esetén például el akarunk bódulni (a felhőtlenség érzését akarjuk átélni), hogy ne kelljen a rossz dolgokkal szembenézniük az életben (el akarjuk kerülni az ezzel járó kellemetlen érzést). A negaholizmus esetében pedig folyamatosan azt mantrázzuk magunknak, hogy nem tudunk valamit megcsinálni (a felelősségmentesség felszabadító érzését keressük), hogy elkerüljük a jövőbeli kudarcot vagy visszautasítást (és azzal járó kellemetlen érzést).
Dr. Chérie négy alapkategóriába sorolta a negaholizmus fajtáit:
Attitűd (Hozzáállásbeli) negaholizmus: Ők kifejezetten sikeres emberek, akik szüntelenül hajtják magukat. A kívülállók számára nyugodtnak, rendben lévőnek és vonzónak tűnnek, vagyis látszólag uralják az életüket, és minden ’egyben van’ velük kapcsolatban. A valóság azonban nem is lehetne messzebb ettől: belül meggyötörtek és soha sem elégedettek, és mivel nagyon jól el tudják rejteni valós érzéseiket, ezen csoport tagjai szenvednek a negaholizmus legalattomosabb formájától. Mélyen belül abban hiszek, hogy az életet igazán élvezni lehetetlenség, ezért olyan célokat tűznek ki maguk elé, amit képtelenség elérni, így válva életük örök veszteseivé.
Viselkedési negaholizmus: Talán sikeresek, még annak ellenére is, hogy állandóan saját magukba ütköznek, bár rendszerint cél tévesztenek, mert még ’időben’ szabotálják saját magukat. Olyan keményen próbálkoznak, hogy sajnálod őket kritizálni. Míg azonban tudatában vannak az elképzeléseik és cselekedeteik közötti távolságnak, valahogy mégsem tudnak elszakadni a jól megszokott viselkedési formuláiktól. A viselkedési negaholisták gyakran túllőnek a célon, például túl sokat csinálnak valamiből: túl sokat dohányoznak, túl sokat esznek, túl sokat kondiznak stb. A kívülállók számára viszont gyakran nagyon kedves, szerethető emberek, akik csupán túlzásba visznek bizonyos dolgokat, és te pedig egyszerűen szeretnél a segítségükre sietni. Légy azonban óvatos, mert az ő problémájuk könnyen a te problémáddá is válhat.
Mentális (Gondolkodásbeli) negaholizmus: Ők állandóan ostorozzák magukat valamiért. Ha valamire ’rákattannak’ nem tudják elengedni. A múlt, jelen és jövő számukra a mentális visszaélések talaja, és arra valók, hogy kritikát és ítéletet alkossanak róluk. Néha lehet, hogy ok nélkük rájuk tör a rosszkedv, enerváltak lesznek, és nem is tudják miért. Gondolataiknak sokszor nincsenek tudatában, ezért azok aztán tettekben nyilvánulnak meg. De az is lehet, hogy megtartják ezeket a gondolatokat magunknak, és egy önmagukat büntető belső világban élnek.
Verbális (Szóbeli) negaholizmus: Ők azok, akik reményvesztettek, tehetetlenek és ellenállnak a változásnak. Folyamatosan negatív dolgokat mondanak magukról, másokról, helyekről és szituációkról. A legmegdöbbentőbb, hogy fogalmuk sincs arról, hogy ők negatívak. Ehelyett arról vannak meggyőződve, hogy ők csupán hitelesen és pontosan adják vissza a tényeket. Ha lehet – a saját érdekedben – maradj távol tőlük, mert a velük való időtöltés depresszióssá tehet, és még saját negaholizmusodat is erősíti.
Még a fenti típusok is tovább alkategóriákra oszthatóak, de összességében minden típusú negaholizmus közös jellemzője, az illetőnél dominál az ’én nem vagyok rá képes’ hiedelem, és az abból fakadó önbizalomhiány. A gyakorlatban a ’nem vagyok elég jó’, a körülmények nem megfelelőek’ tudatalatti működése miatt az illető folyamatosan ’keresztbe tesz’ magának, vagy teljesíthetetlen elvárásokat fogalmaz meg, illetve olyan tettekre (vagy passzivitásra) veszi rá magát, ami miatt nem tudja átélni az elégedettség és sikeresség érzését.
A negaholizmus nem csak saját életünkre, hanem a körülöttünk lévőkre – szeretett családtagjainkra, barátainkra, kollégáinkra, sőt az internet segítségével ismeretlenekre – is hatást gyakorol, és könnyen továbbadódik. Ezért aztán személyes felelősségünk is van abban, hogy megpróbáljunk felismerni gondolkodási és viselkedési mintáinkat, nagyobb önismeretre és önbizalomra szert tegyünk, segítve ezzel nem csak magunkat, hanem környezetünket is a boldogulásban.
Persze nem arról van szó, hogy rózsaszín ködben kellene élnünk, hogy ne keseredhetnénk neki, ha baj van, vagy ha nem jön össze valami, vagy, hogy ne kellene felmérnünk a kockázatokat és felkészülünk rájuk. De, ha kevés örömöt találunk a mindennapjainkban, ha rendszeresen lebeszéljük magunkat új dolgok kipróbálásáról és a változtatásokról, ha túl sokat panaszkodunk vagy hasonlítgatjuk magunkat másokhoz, ha azt érezzük, hogy a világ összeesküdött ellenünk, és nekünk sosem sikerülhet, ha hajlamosak vagyunk a cinizmusra, ha gyakran ítélkezünk magunk és mások felett vagy, ha mindig egyedül akarunk mindennel elboldogulni, akkor érdemes górcső alá venni mögöttes hitrendszerünket. Külső segítséget igénybe venni ehhez egyáltalán nem szégyen, mert lehetséges, hogy ezeket a mintákat már gyerekként is készen kaptuk, beépültek a személyiségünkbe, és az ilyen mélyen gyökerező örökségeket felismerni, és velük önmagunkban reflektálva megbirkózni igencsak nehéz dió. Ezért van az, hogy én magam is egy coach segítségét kérem, ha már ‘nem látom a fától az erdőt’, vagy ha valamit visszatérően nem tudok megoldani. Az őszinte vizsgálódás és szembenézés nem mindig könnyű, de most már nagyon örülök, hogy van segítségem!
Ne feledjük, a negaholizmus tényleg úgy működik, mint a függőség. ’Báránybőrt’ visel, vagyis látszólagos előnyökkel, jutalmakkal, és azonnal átélhető jó érzésekkel jár együtt. A panaszkodással elérhetjük, hogy sajnáljanak bennünket, hogy bizonyos csoportok befogadjanak vagy, hogy felsőbbrendűnek érezzük magunkat. A negatív hírekkel és tartalmakkal felhívhatjuk magunkra a figyelmet. A munkamánia sikeres karriert hoz. És így tovább. Az igazság ellenben mégis az, hogy negativitásunk és örömtelen ambícióink fenntartása drága mulatság, mert nap mint nap elszívja értékes erőforrásainkat, és elzár bennünket saját magunk személyes kreativitásától és valódi teremtő erejétől. Vagyis attól az erőtől, amellyel egy szebb és teljesebb jövőt teremthetnénk magunknak…ami pedig mindenkinek alanyi jogon jár! 🙂
Szlávik Krisztina – coach
www.teremtobeszelgetesek.hu
Kapcsolódó cikkek:
Panaszkodj, és ír újra életed koreográfiáját!
Hogyan szabotálják véka alá rejtett vágyaink változtatási kísérleteinket?
Legutóbbi hozzászólások