Ha követitek a Teremtő Beszélgetések facebook oldalát, akkor talán láttátok, hogy márciusban fölkerült oda egy fénykép is, amin Gary Chapman-nel vagyok. Aki még nem hallott róla, Gary Chapman – híres amerikai párkapcsolati szakértő, családterapeuta, lelkész, antropológus – az öt szeretenyelv felfedezője és leírója. A múlt hónapban járt itt Magyarországon és volt szerencsém eljutni arra a sajtótájékoztatóra, amit itteni kiadója a Harmat Kiadó szervezett. Első könyvének alapját 15 év tanácsadói tapasztalata és jegyzetei adták, amelyeket végigolvasva és analizálva rájött arra, hogy a hozzá forduló házaspárok tagjai tulajdonképpen öt csoportba oszthatók annak alapján, hogy minek a hiányáról panaszkodnak a kapcsolatukban.
Dr. Chapman nyugodt, derűs személyisége tényleg magával ragadó volt. Korát meghazudtoló testi és szellemi frissességnek örvend, pedig az állandó utazás és közszereplés bizonyára nagyon megterhelő. A Kiadó 8 év várakozás után tudta megvalósítani a személyes látogatást. Nekem nagyszerű élmény volt a szerző saját szájából hallani, ahogyan összefoglalta az öt szeretnyelv lényegét. Sőt azt is elárulta, hogy az ő házassága sem volt mindig felhőtlen, ő is úgy sokáig úgy érezte, hogy nem a hozzá passzoló embert vette feleségül. Végül megtudtuk, hogy mi az ő és felesége szeretetnyelve, és hogy hogyan tanulták meg egymás nyelvét beszélni. Ezt persze én is én is elárulom majd a cikk végén 🙂
Szóval, Gary Chapman úgy találta, hogy nem mindegy hogyan fejezzük ki mások felé a szeretetünket, már ha fontos nekünk, hogy tényleg érezzék is azt. Általában a saját szeretnyelvünkön kommunikálunk velük, és nem értjük mi a fene bajuk van velünk, mert a reakciók, amiket kapunk nem mindig pozitívak. Ráadásul mi is úgy érezzük, hogy nem vagyunk viszontszeretve. Ennek oka az lehet, hogy a kapcsolatban lévők – pl. házastársak, szülő-gyerek, de kollégák vagy munkavállalók – nem értik azt a szeretetnyelvet, amin szólunk hozzájuk, és ezért nem érzik saját személyüket vagy tevékenységüket megbecsülve.
Ezért íme az öt szeretnyelv, amelyeket ha nem jól értesz vagy beszélsz oka lehet a szerethiány érzésének a kapcsolataidban:
#1 Elismerő szavak
Az elismerő szavak verbális megerősítést nyújtanak az illető külsejére, tetteire vagy személyiségére vonatkozóan. Pl. „Klassz, hogy elmosogattál. Csak úgy csillognak az edények!” vagy „Jól áll neked ez a frizura!” vagy „A mosolyoddal mindig felvidítasz mindenki magad körül!” Akik számára az elismerő szavak jelentik a szeretetet, az ilyen megjegyzések különös jelentőséggel bírnak. Ezt a szeretnyelvet beszélő személyek vagy gyerekek szívesen adnak szóbeli dicséretet másoknak.
#2 Minőségi idő
Azoknak, akiknek ez az elsődleges szeretnyelve mindennél többet jelent, ha osztatlan figyelmünket rájuk irányítjuk és személyes időt töltünk el velük. Valószínűleg közös programokat kezdeményeznek és panaszkodnak, ha erre a másik nem kapható.
#3 Ajándékok
Minden kultúrában jelen van az ajándékozás rituáléja. Sokan viszont kifejezetten akkor érzik a szeretetet, ha ajándékot kapnak. Ez számukra azt fejezi ki, hogy a másik akkor is gondol rájuk, amikor ők nincsenek együtt. Ezeknek nem kell drága ajándékoknak lenniük, az ilyen személy mégis nagy örömöt érez, amikor kapja őket és becsben tartja a kapott tárgyakat. Persze ő is szívesen és rendszeresen ad ajándékokat, és alig várja, hogy lássa az örömöt az arcunkon.
#4 Szívességek
Az ilyen emberek számára a tettek többet jelentenek a szavaknál. Ha elismerő szavakat mondunk nekik, lehet hogy belül ezt gondolják: „Ha annyira szeretsz, miért nem segítesz a házimunkában?” Ha szeretnénk éreztetni vele, hogy ő fontos nekünk, akkor tegyünk meg olyan dolgokat nekik, amelyet tudjuk, hogy szeretnének. Meg is kérdezhetjük, hogy mik ezek. Ha mi beszéljük ezt a nyelvet, szeretünk törődni másokkal és megtenni dolgokat értük.
#5 Fizikai érintés
Régóta tudott, hogy fizikai érintéssel lehetséges szeretet kifejezni. Ezért is fontos, hogy sokat dajkáljuk gyermekünket még mielőtt beszélni tudnának – ez elengedhetetlen egészséges érzelmi és mentális fejlődésükhöz. Vannak viszont olyanok, akik számára később is ez marad a szeretet elsődleges nyelve. Ők szeretnek összebújni, kézenfogva sétálni, átakarolni, megérinteni másokat, és szeretik, ha mások is így fejezik ki szeretetüket feléjük.
Mindenkinek van egy vagy két elsődleges szeretetnyelve. Dr. Chapman elmondta azt is, hogy házastársunk vagy gyermekeink szeretnyelve ritkán esik egybe a miénkkel. Ez rengeteg félreértéshez és kapcsolati válságokhoz is vezet. Ugyanakkor egy olyan egyszerű koncepció, mint az öt szeretnyelv helyes alkalmazása, mélyreható változásokat képes előidézni. Ezt ő saját házasságában is megélte, ahol bár folyamatos dícsérő szavakkal illette feleségét mégsem működött a kapcsolat. Az öt szeretetnyelv felfedezése után jöttek rá arra, hogy míg az ő szeretnyelve az elismerő szavak, a feleségéjé a szívességek. Ezért mielőtt Dr. Chapman elindult a reptérre, hogy Budapestre jöjjön, még kivitte a szemetet… Felesége pedig figyel arra, hogy elismerő szavakkal illesse férje személyét és tetteit :).
Sok sikert Nektek is az alkalmazáshoz!
Szlávik Krisztina – coach
Mert a boldogság mindenkinek alanyi jogon jár!
Legutóbbi hozzászólások