A múlt héten egy brit coach, Aboodi Shabi budapesti workshopján vettem részt, aki megosztotta velünk, hogy az érzelmek ’helyes’ kezelése miért és hogyan segíthet bennünket hozzá egy boldogabb és eredményesebb élethez és örömtelibb kapcsolatokhoz. Ezt a tudást szeretném most átadni nektek:
Tetszik, nem tetszik – érzelmes lények vagyunk
Habár elég sok szó esik erről a témáról, még mindig nem igazán tudjuk mihez kezdjünk az érzelmeinkkel. Fokozottan igaz ez a munkahelyünkön, ahol szinte kötelezően a küszöbön túl kell hagynunk az érzéseiket. Előbb-utóbb azonban mindannyian szembesülünk azzal, hogy ez lehetetlen. És a hiba nem bennünk van: nem mi nem vagyunk elég ügyesek érzelmeink kezelésében, hanem sziplán figyelmen kívül hagyjuk azt az evolúciós tényt, hogy az ember bizony érzelmes lény. Az agy fejlődése során legelőször az érzelmekkel kapcsolatos részek alakultak ki és ezeknek máig elengedhetetlen szerepük van az egyed és a faj túlélésében. A központi idegrendszer ezen területei a mai napig működnek és szükségesek az ember számára is, annyi különbséggel, hogy számunkra az agy fejlettebb, később megjelent részei lehetővé teszik, hogy ne csupán érzelem-vezérelt robotok legyünk, hanem szervezetten és tervezetten is tudjunk cselekedni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az érzelmek feleslegesek és hasztalanok. Ezt az a tudományos megfigyelés is alátámasztja, hogy amennyiben az agy érzelmi központjai nem működnek egy emberben az az egyén teljes döntésképtelenséghez vezet.
Az eredményesség kulcsa nem csak a tettekben rejlik
Jelen világunkban tulajdonképpen kéttényezős modellben gondolkodunk: az eredményeket tetteink követkeményeiként írjuk le. Így – ha nem a várt eredményt kapjuk – kizárólag a tetteinket elemezzük, tehát azt vizsgáljuk mit csinálhatnánk másként, illetve hogy miből kellene kevesebbet vagy többet csinálni. Ez a modell azonban gyakran újratermeli az eredménytelenséget, mivel figyelmen kívül hagyja, hogy a tettek mögött ott rejtőzik egy harmadik tényező, az ún. ”Megfigyelő” is. Valójában a Megfigyelő tudattalan hiteink és hiedelmeink hordozója, így az érzelmeink, testbeszédünk, szavaink és tetteink forrása is. A Megfigyelő korábbi tapasztalatainak és az ebből kialakult világszemléletének megfelelően irányít bennünket.
Vegyünk például valakit, aki szerint a világ egy veszélyes hely. Az ő Megfigyelője számára – habár nem tudatosan – ez tény és ő ebből az alapelvből navigálja ’emberét’, hogy mit és hogyan csináljon, hogy milyen irányban mozduljon el vagy hogy elmozduljon-e egyáltalán. Aki pedig egy veszélyes világban él az sok félelmet él át, ezért tart az újdonságoktól, a változásoktól és a kockázattól, nem bízik meg másokban, döntéseit eszerint hozza meg, szavai, elejtett mondatai ezt fejezik ki, testbeszéde ezt tükrözi. Ha még valami jó is történik egy ilyen emberrel, az számára inkább vakszerencse kérdése, tehát a pozitív események nem mozdítják ki eredeti megfigyelői attitűdjéből.
Ha a Megfigyelő viszont másként programozódott, akkor lehetséges, hogy számára a világ inkább egy kalandparkra hasonlít, ahol a folyamatos felfedezés, az erőpróbák és a kockázat kifejezett örömforrás – ez pedig nyilván más érzelmekben, szavakban és tettekben nyilvánul meg. Az ő jó vagy rossz tapasztalatai szintén a Megfigyelőt erősítik. A veszteség például számára inkább természetes része a kalandnak, és nem fogja őt kibillenteni optimizmusából. Mivel a Megfigyelőnk első körben az érzelmeinken keresztül üzen nekünk és környezetünknek, hangulataink és emócióink átalakításával egész más eredményre juthatunk, ha ugyanazon két helyzetet más-más érzelmi állapotban kezelünk.
Először a belső munkát kell elvégeznünk
Nyilván másként fogok megoldani egy kihívást a félelem állapotából és másként, ha a kíváncsiságomat használom. Már csak azért is, mert a bennünk lévő érzelmek non-verbális jelzéseinkre és szavainkra – vagyis egész fellépésünkre – kihatással vannak, ami pedig ég és földnyi különbséget jelent, amikor másokkal való interakcióban kell eredményeket produkálnunk. Ez manapság mind a munkában, mint a magánéletben fontos.
A nehézségek ott kezdődnek, amikor elutasítjuk és elnyomjuk érzelmeinket, mint valami nemkívánatos vendéget. Ez azért nem működik, mert non-verbális és verbális kommunikációnk átfedésben vannak az érzelmeinkkel, magyarul úgysem tudjuk őket letagadni. Amellett, hogy mi is érezzünk az ellentmondást, mások számára szintén olvasható az, hogy amit mondunk vagy ahogyan fellépünk és cselekszünk valahogy nincs összhangban emocionális állapotunkkal.
Mindamellett környezetünk is gyakran bátorít minket érzelmeink kikerülésére: ’Ne szomorkodj!’, ’Legyél pozitív!’, ’Ne aggódj!’ stb. De, ha ne utasítsuk és nyomjuk el az érzelmeinket, akkor mit tehetünk? Hiszen, ha azokat szabadon kinyilvánítjuk, az enyhén szólva sem az eredményesség kulcsa.
Az érzelmek kezelésének első fontos lépése, hogy először is fogadjuk el a felbukkanó érzelmet saját belső világunk részeként. Ne úgy tekintsünk – különösen egy kellemetlen érzésre – hogy valami nincs rendben velünk és javításra szorulunk vagy, hogy nem ’kellene’ így éreznünk. Ha már ott van az érzés nincs értelme letagadni azt, sőt előbb-utóbb meg is bosszulja magát, ha nem állunk ‘szóba’ vele.
Ekkor jön a képbe az a belső munka, amelynek célja az, hogy meghalljuk, hogy a Megfigyelő vagy az Igazság beszél-e hozzánk az adott érzelem nyelvén. Vagyis, hogy a ránk rakódott hiedelmek és hitrendszer szemüvegén szemléljük-e az adott eseményt, vagy a tiszta énünk beszél-e hozzánk?
Önmagunkhoz visszatérve, saját ’központunkkal’ kapcsolatba lépve és empátiánkat felébresztve pedig képesek leszünk nem csak saját, hanem mások érzelmeinek csodás transzformációjára is. Folyamatos gyakorlással képesek leszünk arra, hogy megfigyeljük azt is, hogy mások érzelmi állapota hogyan hat ránk, és végsősoron arra is, hogy nehéz emberek kereszttüzében se veszítsük el együttérzésünket, kíváncsiságunka és könnyedségünket.
Szlávik Krisztina – coach
Mert a boldogság Neked is alanyi jogon jár!
Legutóbbi hozzászólások