Ha mindenki tenné is azt, amiről pedig tudja, hogy helyes és hosszabb távon is jó neki, akkor valószínűleg nem kellenének annyian a pszichológusok, orvosok, coachok, tanácsadók, ügyvédek stb. Bizonyosan nem kellenének diplomamentő kurzusok, ellenben a nyugdíj előtakarékossági magánszámlákon szépen gyűlne a pénz. A tapasztalat ezzel szemben azt mutatja, hogy gyakran elsodródunk az árral és pillanatnyi igényeink, késztetéseink, vágyaink gyakran felülírják jövőnket, és nem azt tesszük, ami érdekünkben állna egy hosszú, boldog élethez. A fogyókúrát feladjuk, rágyújtunk a következő cigire, az utolsó pillanatban kezdünk el a vizsgára készülni vagy már megint nem tudtunk nemet mondani valakinek, aki többszörösen ‘helyben hagyott’ bennünket. Mondhatnánk, hogy az akaraterő hiányáról van szó, de még mielőtt pálcát törnénk magunk felett, egy tudományos tényre szeretném felhívni a figyelmet.

A múlt héten egy skót származású agykutató, Professzor Patricia Riddell előadásán voltam, aki az agykutatás eredményeinek gyakorlati vonatkozásaival foglalkozik. Ezen kutatások magyarázatot adnak a fentiekre és megoldással is szolgálnak.

A nehézséget az okozza, hogy az agyunk úgy működik, hogy számára alapból a jelenbeli énünk boldogsága sokkal fontosabb, mint a jövőbeni énünkké. Ezért van az, hogy amikor keményebben kellene dolgoznunk vagy le kellene mondanunk valamiről ma azért, hogy a jövőben jobb legyen nekünk, az bizony nehezen megy. Az agy számára nem egyértelmű, hogy azért tegyek meg valamit, hogy majd később jó legyen nekem. Számára a jövőbeni én kevesebbet értékkel bír, mint a mostani énem, ezért könnyen elcsábul szegény, és ’rossz’ parancsot ad ki 🙂

 De akkor miért van az, hogy valaki sikeresebb hosszútávú elképzelési megvalósításában, mint mások? És hogy lehet javítani a helyzeten?

Az agynak van egy másik, csodálatos tulajdonsága, mégpedig a képzelőerő. Képes valóságként megrajzolni és átélni jövőbeni helyzeteket, és érzéseket is tud átélni a jövőbe vetítve. Van tehát egy beépített szimulátorunk. Motivációnkat nagyon jól erősíthetjük azzal, ha szimuláljuk jövőbeni énünket, átérezzük milyen neki, aszerint, hogy én ebben a pillanatban hogyan döntök. Például, hogyan fogja magát érezni ugyanez a jövőbeni én, ha most a jelenvalóm csapot-papot itt hagy, és elmegy inkább vásárolni? Korábban fel kell majd kelnie hétfőn, hogy befejezze? Vagy az sem tudja majd hová kapjon a hét első munkanapján, izzad, görcsöl? És megint végighallgatja a letolást a főnöktől, vagy látja, ahogyan összesúgnak a kollégák a háta mögött? Ellenben, ha most még maradok másfél órát és befejezem ezt a munkát, hogyan fogja magát érezni a jövőbeni énem? A hétfői énem netán akkor egy kávéval kezdi a munkahelyi közös térben? Pár szót vált a kollégáival a hétvégéről? Hétfő van és mosolyog? Nem kiabált már korán reggel a gyerekkel, arra gondolva, hogy mi mindent kell belesűrítenie a napjába? A főnök is nyugodtabb, mert ott van az asztalán a kért anyag?

Ezek a gyakorlatok, illetve jövőbeni énünk érzéseinek, helyzetének átgondolása döntések meghozatalában is segíthet. Olyankor is, amikor egy jelenbeli boldogtalan helyzetből nehezen mozdulunk, mert dilemmánk, félelmeink vannak. Ilyenkor is rengeteg információval szolgál az, ha lehetséges lépéseinket úgy vizsgáljuk, hogy egy adott időtávlatban mennyire boldog jövőbeni ént, illetve életet eredményeznek.

Akik ebben sikeresebbek talán csak többet gyakorolták vagy gyerekként többet gyakoroltatták velük, hogy hogyan teremtsenek kapcsolatot jövőbeni énjükkel, és így jobban együtt tudnak érezni vele, és képzeletüket is tudatosabban használják arra, hogy inspiratív támogatást nyerjenek belőle.  De  a képesség fejleszthető és tanulható bárki számára!

Szlávik Krisztina – coach
www.teremtobeszelgetesek.hu