Hallgatni arany. – tartja a magyar mondás. Az arany nagy érték, de nem könnyű hozzájutni 🙂

A TED-en van egy előadás, amelyet John Francis tartott. John környezetvédelmi aktivista és tudós. Az előadás elvileg a környezetvédelemről szól, de sokkal inkább bemutatja egy ember átalakulását és fejlődését, miközben egy számára fontos ügyet képviselt. Érdekes és egyedi az ő sztorija, és tanmesének sem utolsó.

John Francis 1971-ben, 27 évesen, szemtanúja volt két olajszállító katasztrófájának a Golden Gate alatt, ami mélyen megérintette. Ott és akkor megfogadta, hogy soha többé nem ül be motorizált járműbe, és mindenhová gyalog ment. Annyira fontosnak tartotta innentől a környezetvédelem ügyét, hogy szenvedélyesen hirdette azt, de még inkább szenvedélyesen vitázni kezdett mindenkivel, aki nem értette az ügy komolyságát. Aztán hamarosan tudatára ébredt annak, hogy milyen heves vitákba keveredik, és milyen heves érzelmi töltettel telve védi az álláspontját. Akkor úgy döntött, hogy kipróbálja, hogy egy napig nem szólal meg, csak figyel és hallgat. Ez olyan jól működött, hogy úgy döntött holnap sem szólal meg, majd …

A TED színpadán így beszél erről:

„Így a 27. születésnapomon elhatároztam, mert annyit vitatkoztam, és annyit beszéltem, hogy abba akartam hagyni a beszédet csak egy napra — egy napra — hogy szünetet tartsak. És így tettem. Felkeltem reggel, és egy szót sem szóltam. És meg kell mondjam, nagyon megindító élmény volt, mert hosszú idő óta először elkezdtem figyelni. És amit hallottam, az felkavart. Mert hozzá voltam szokva, hogy amikor azt hittem figyelek, csak annyit hallottam meg, hogy tudjam mit akarnak mondani, és azt hittem – tudom, mit fognak mondani, ezért nem figyeltem tovább. És az elmémben egyszerűen előreszaladtam, és azon gondolkodtam, hogy mit fogok válaszolni, mialatt ők még befejezték a mondandójukat. És aztán belekezdtem. Nos, ez teljesen véget vetett a kommunikációnak.” 

Így aztán, ezen az első napon tényleg figyeltem! És nagyon elszomorodtam, mert rájöttem, hogy sok éven keresztül nem tanultam semmit. 27 éves voltam. Azt hittem, mindent tudok. Hát nem tudtam. Elhatároztam, hogy ezt csinálom még egy napig, és még egy napig, és még egy napig, egészen amíg megígértem magamnak, hogy egy évig csendben leszek, mert egyre többet tanultam, és szükségem volt rá, hogy tanuljak. Azt mondtam, egy évig csendben leszek, aztán a születésnapomon újraértékelem, amit tanultam, és talán újra beszélni fogok. Nos, ez eltartott 17 évig. 

Azért mekkora bátorság és némi őrültség is kellett ehhez, nem? Hányszor nézték bolondnak, saját családtagjait is beleértve? Amikor 17 év után először megszólalt a Föld Napja 20. évfordulóján, hátrafordult és körbenézett, mert nem értette honnan jön a hang… Mégis a 17 év alatt, mivel megtanult hallgatni, és a legszükségesebb esetben kommunikált – nyilván sokkal célratörőbben és a gondolatai letisztázását követően – rengeteg ajtó nyílt meg előtte. Két diplomát szerzett, úgy, hogy nem volt pénze, és egy kiemelten népszerű kurzust vitt az egyetemen, úgy, hogy végig nem szólalt meg. Tanítványairól ezt mondta: olyan dolgokat mondtak, amikre egyáltalán nem gondoltam, pedig kellett volna! 

Egy biztos, a hallgatással töltött időszak folyamatos sikert hozott számára. Úgy szerzete diplomáit, hogy nem volt pénze tandíjra, külföldi kutatási lehetőségeket kapott, egyetemen tanított, az ENSZ jószolgálati nagykövete is lett, és mivel ő volt az egyetlen tudós, akit mindvégig érdekeltek az olajszennyezések, az Exxon Valdez 1989-es katasztrófája után ő írta az olajszennyezéssel kapcsolatos törvényi rendelkezéseket az USA-ban.

Ő így foglalja össze saját történetét:

Ha 20 évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, „John, szeretnéd megváltoztatni a világot?” „Igen, meg akarom változtatni a világot.” Azt mondta volna: „Te csak indulj el gyalog kelet felé, szállj ki a kocsidból és kezdj el gyalogolni kelet felé!” És amikor elindulok, azt is mondták volna: „Ja, és a szádat is fogd be! Meg fogod változtatni a világot, haver! 

„Hogy lehet ez? Hogy lehet ez? Hogy lehet, hogy ilyen egyszerű dolgok, mint a gyaloglás és a nembeszélés, ilyen változást hoznak?

Igen, a valódi hallgatásnak és odafigyelésnek elképesztő átalakító ereje van. Nem véletlen, hogy a coaching egyik legfőbb eszköze is a hallgatás, az odafigyelés és ráhangolódás. Ez biztosítja azt a teret – a teremtő teret, ahogy én hívom – amelyben új felismerések születhetnek és új utak nyílnak meg.

Nem önmagában a nembeszélés, hozza a változást, hanem az, hogy lehetővé tesszük, hogy eljusson hozzánk mások üzenete, és hagyjuk, hogy mások szabadon megnyilvánuljanak, anélkül, hogy attól kellene tartanunk, hogy megítélik, leteremtik vagy lekicsinylik őket, a véleményüket vagy a gondolataikat. Ez megnyitja a teret a valódi kommunikációhoz, ahol mi is kaphatunk és tanulhatunk valamit.

John azt is elmondta, hogy korábban is hallgatott, de másképp. Nem az a hallgatás, amikor már a meccs le van játszva a fejemben, amikor le akarom győzni a másikat, amikor okosabb akarok lenni nála, nem amikor már a választ vagy a tanácsot fogalmazom a fejemben, vagy ha törik ha szakad ellent akarok mondani neki. A valódi hallgatás akkor tud megvalósulni, ha nem a saját agyam zakatol közben, ha nem konstatálom magamban, hogy tudom mit akar mondani, ha nem a saját mondandómat fogalmazom közben, ha nem a lecsapni-való labdákat keresem, ahol jól megszorongathatom őt.

De így hallgatni nem könnyű, sőt helyenként rendkívül nehéz és komplex kihívás, amely hatalmas önuralmat, tudatosságot,  új szokások kialakítását és sokszor megbocsájtást is igényel. Minél több a közös múlt, főleg közös félresikerült, sikertelen kommunikációs kísérlet van, annál nehezebb. A tiszta hallgatás útjában áll a neveltetésünk, elképzeléseink,  múltbéli tapasztalataink, sérelmeink,  előfeltételezéseink, előítéleteink, vagy a saját személyes gondjaink szűrője, ami miatt sokszor meg sem halljuk vagy hallgatjuk, amit a másik mond vagy akar mondani. Így tör ki pillanatok alatt a perpatvar vagy sorvadnak el kapcsolatok szépen lassan kommunikáció híján. A digitális világban hányszor ‘hallgatjuk’ úgy a családtagjainkat, hogy közben egész máshol jár az agyunk vagy a tévét, a komputert és a telefont nézzük? Vagy miért is akarna a gyerek vagy a beosztott bármit is megosztani velünk, ha sosem hallgatjuk meg igazán? Ha mindig csak a magunkét fújjuk vagy csak letolást és negatív visszacsatolást kap?

John Francis egyébként ma már újra beszél – és repülőutakat is vállal – hogy a környezetvédelem ügyét előrébb vigye. Bár azt gondolom, ha valaki, ő tényleg megteheti. Igazán eleget hallgatott… 😉

Szlávik Krisztina – coach
www.teremtobeszelgetesek.hu